Pérdekádé - Peerdekadoes

Részlet A bátyáim és én (Broere) c. könyvből, 28-30. o., Uitgeverij Querido, Amsterdam, 2010

Pérdekádé

Egy reggelen édesapa elküldött minket Gabihoz. Azt mondta, rendelt tőle egy pérdekádét, melyet Gabi aznap éjjel sütött meg, mazsola nélkül.
Az arcát fürkésztük, hogy vajon miért mondta az utolsó szavakat olyan nyomatékosan, mire ő megnyalta a szája szélét, és elmosolyodott. Bizonyára még sosem ettünk mazsolás pérdekádét, mondta, de annyit sejthetünk, hogy az talán még az árpakásánál is gusztustalanabb. Mazsola nélkül viszont isteni eledel.
Mind elnevettük magunkat.
— Ez ennyire vicces? — kérdezte apa

Nem válaszoltunk. A hasunkat fogtuk, és összeszorítottuk az ajkunkat, hogy elnyomjuk a feltörő vihogást, ugyanis április 1-je volt, és az egyik bátyánknak éppen sikerült az asztal alatt apa cipőfűzőit összecsomózni. Apa nem sejtett semmi rosszat, és anya meg Memé sem vett észre semmit, amit mi nagyon mulatságosnak találtunk, mivel nekik meg a köntösük övét kötöttük oda a székhez, még a reggeli elején
— Gyertek, menjünk! — mondta a bátyám vörös fejjel
— Jó! — feleltük.

Kiérve már menni is alig bírtunk a nevetéstől. A karunk és a lábunk teljesen elgyengült tőle. Egymásnak dőltünk, és azt visítottuk: „Április bolondja! Április bolondja!”, miközben elképzeltük az ijedtséget apa, anya és Memé arcán. Elhatároztuk, hogy még néhány április 1-jét bevezetünk az évben, május 3-án, vagy július 21-e körül.

A pékség küszöbére lépve elcsendesedtünk, mivel nagyon tiszteltük Gabit. Látszott rajta, hogy igen keveset alszik — a szeme alatti árkokból, és az aggódó arckifejezéséből. Éjjelente a férjének segített, akit mi csak napközben láttunk, mikor délutánonként furgonjával kiszállította a kenyeret. Gabi és a pék megállás nélkül és mindig keményen dolgozott. Mivel sosem volt túl sok idejük, nem tartottuk fel őket fölösleges fecsegéssel
— Mit adhatok? — kérdezte Gabi, amikor a pult elé értünk.
— A pérdekádét édesapánknak — válaszoltuk.
— A micsodát? — kérdezett vissza
— A pérdekádét — feleltük —, mazsola nélkül.

Az egyik bátyám még hozzáfűzte, hogy apánk a rendeléséért nem tudott maga eljönni, mert összecsomóztuk a cipőfűzőit. Majd vigyorogva hozzátette: „Április bolondja!”.

Megint erőt vett rajtunk a vihogás. Még maga Gabi sem tudta megállni nevetés nélkül, láttuk a szemén, ahogy egy pillanatra felragyogott a tekintete.
— Persze! — mondta, és az ajkába harapott. — A pérdekádé. Máris!

Ekkor eltűnt egy ajtóban, mely mögött még egy másik állt. Épp arról kezdtünk sutyorogni, hogy Gabi furcsamód, mintha mindig a cipője oldalsó részén járna, amikor a második ajtó mögül féktelen hahotázás csapta meg a fülünket. Ez Gabitól és a péktől jött. Nagyon elégedettek voltunk magunkkal, hogy ilyen örömet okoztunk nekik. A cipőfűzős viccünket ők épp olyan óriásinak találták, mint mi.

— Jól megtréfáltuk apát, mi? — mondtuk, mikor Gabi visszajött, és egy kissé még mindig rázkódott a nevetéstől.
— Igen, nagyon jól! — mondta, majd a friss pérdekádéra tette a kezét, ami véleményünk szerint leginkább egy kenyérre hasonlított, mindenesetre egy jó nagy kenyérre.

— Mondjátok meg apátoknak, hogy ez igazi finomság! — tette hozzá Gabi.
— Megmondjuk! — feleltük. — De ezt apa is tudja. Ő maga mondta, hogy a pérdekádé mazsola nélkül isteni eledel.
— Ez így van — válaszolta Gabi, és vékony papírba csomagolta a mennyei étket, majd átnyújtotta nekünk a pult fölött. — Isteni eledel.

— Igen. Hurrá! Apának! — kiáltottuk együtt, és különbözőképpen mind elbúcsúztunk Gabitól. Kiérve azonnal elakadt a szavunk. Nem tudtuk, mitől, de hirtelen úgy éreztük, a lehető legközelebb kell kerülnünk ahhoz a bátyánkhoz, aki a pérdekádét vitte. Lázasan szimatoltunk, hogy elcsípjünk egy kis süteményillatot, és letöröltük a nyálat a szánk széléről. A tudat, hogy nem csupán apa, de Gabi is isteni eledelnek nevezte a pérdekádét, amiről mi még csak nem is hallottunk, nyugtalanítani kezdett minket.

— Ránézésre esküdni mernék rá, hogy ez csak egy egyszerű kenyér — mondta az egyik bátyám.
— De ez egy pérdekádé! — ellenkezett a másik.
— Mazsola nélkül! — sóhajtottuk mi egyszerre. Úgy álltuk körbe a pérdekádét, hogy fölötte a fejünk összeért.
— A tetején nem látszik, hogy finom-e — mondtuk.
— Megpróbálhatjuk az alját — felelte az egyik bátyám, és letépett egy kis papírt az alsó részéről, beleadott némi erőt, és egy darabot felemelt az isteni eledelből, majd azonnal eltüntette a szájában.
Visszafojtott lélegzettel vártunk.

Még mielőtt elkezdte volna rágni, felderült az arca. Azt hittük, el fog olvadni az ízétől, hogy angyali dalra fakad, de nem ez történt. Elkezdett rázkódni a nevetéstől, és teli szájjal mondta, hogy „Április bolondja!”, és hogy Gabi egyszerűen óriási.
— Kóstoljátok meg! Sima fehér kenyér! — kiáltotta. — Gabi jól rászedte apát.

És futottunk haza, ordítozva, hogy „Április bolondja! Április bolondja!” Kíváncsiak voltunk, vajon ki fog még minket lóvá tenni, s dörzsöltük a tenyerünket, mivel még hosszú volt a nap.

Keserű Júlia fordítása